A 19–20. század fordulóján a felfedezett kórokozók elleni védekezéssel, a zárt ivóvízhálózatokkal, csatornákkal, oltóanyagokkal és a széles körben terjedő higiéniai ismeretekkel javultak az országos járványügyi statisztikák. A háború megtörte, sőt visszavetette ezt a folyamatot. A megváltozott életkörülmények, a nehezedő létfenntartás és a hiányos táplálkozás miatt a legyengült szervezet a betegségeknek kevésbé tudott ellenállni. A mozgósítások, az eltérő tisztasági kultúrájú seregek érintkezése, valamint a hátországi orvos- és gyógyszerhiány miatt visszatértek a súlyos fertőzések, sőt újak is megjelentek. A frontok járványos betegségei a kolera, a tífusz, a malária, a trachoma, a tuberkulózis és a szifilisz, amelyek a katonák hazatértével a hátországban is megjelentek. A bakáknak a fizikai sérülések mellett a lelki traumákkal is meg kellett küzdeniük. Ezzel párhuzamosan a különböző társadalmi rétegek találkozása a fronton a tisztálkodási szokások és egészségügyi ismeretek szélesebb körű terjedését segítette elő. A robbanásszerűen fejlődő tömegkommunikációs eszközök (sajtó, rádió, mozi) hatékonyan működtek közre az új ismeretek terjesztésében a háború alatt és után. A vidéki háztartásokban is megjelentek azok az új termékek, amelyek a higiéniai feltételek fejlődéséhez járultak hozzá. Mindezek az újítások azonban nem tudták megakadályozni a spanyolnátha pusztítását, amely a világháború után hazánkat is elérte.