Az első világháborúban nagyon fontos szerepet játszottak a hadviselő államok hátországai. A munkaképes férfiak frontra áramlásával a gazdaság termelése visszaesett. Az állam bevezette a hadigazdaságot, mindent a háborús erőfeszítéseknek rendeltek alá. A hadigazdálkodás kialakítása miatt szövetkezeti típusú elosztó központok (Haditermény Rt., Fémközpont, Korpaközpont, Szilvaközpont stb.) létesültek a meglévő készletek országos nyilvántartása és azok arányosabb elosztása érdekében, valamint az áruhalmozás és árdrágítás megakadályozására. Egyedül a húsellátás nem tartozott a központi irányítás alá, azt a Honvédelmi Minisztérium kezelte. A pénz folyamatosan romlott, az állatokat a hadsereg céljaira használták fel. A háború pénzügyi terheinek enyhítéséhez bárki hozzájárulhatott az 1914 és 1918 között nyolc alkalommal kibocsátott hadikölcsönkötvények jegyzésével. A hazai lapok hosszasan cikkeztek a jegyzésről, mint hazafias kötelezettségről. Egy kisebb összegű jegyzés a szerényebb körülmények között élők összes megtakarítását elvihette, így a hadikölcsönügyletek szinte teljesen tönkretették a középosztályt és a parasztság nagy részét. Megszokott látvánnyá váltak a hadifogoly munkások, állandóvá váltak a beszolgáltatások. Az első háborús év végére kb. 200 ezer ellenséges katona (főleg szerb és orosz) volt osztrák–magyar fogságban. A hadifoglyok vidéki alkalmazása gyakori volt, segítségükkel a hadvezetőség a parasztgazdákat akarta pótolni. A kereskedelem szabadsága a szigorúan szabályozott hadigazdálkodás következtében megszűnt, a közszükségleti cikkek forgalmazásával csak az foglalkozhatott, akinek hatósági engedélye volt rá. Az áruk beszerzése akadozott, az árak emelkedtek. A jegyrendszer bevezetését a háború alatti hiánygazdaság tette szükségessé a lakosság fogyasztásának szigorú szabályozása és korlátozása miatt. A jegyre kapható termékek rendszerét az ország számos részében bevezették; kisebb falvakban és nagyobb városokban egyaránt, de nem egy időben. A rendszer sajátossága volt, hogy a kibocsátott jegyek mindenhol érvényesek voltak. A jegyről a szelvényeket csak a kereskedő vagy a pék vághatta le. Budapesten és a nagyobb városokban a liszt-, kenyér- és tejjegyen kívül bevezették a kávé-, rizs-, cukor-, gyertya-, bab-, szappan- és vajjegyet is. A városi lakosságot összességében jobban megviselte a jegyrendszer bevezetése, míg vidéken, a saját portákon tartott állatoknak és terményeknek köszönhetően egy ideig többé-kevésbé biztosított volt az ellátás. A nehézségeket leginkább a szegényparasztság és az ipari munkásság érezte meg.