Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének gerincét a falusi társadalom hadra fogható férfijai alkották. A parasztemberek számára a háború hatására kitágult a világ; a szerb, az orosz, az olasz, a nyugati frontot és a Közel-Keletet is megjárt bakák hadifogságba kerülésük esetén még a távoli Szibériába is eljutottak. A parasztok ismeretei szélesedtek, ugyanakkor nehéz volt feldolgozniuk, hogy a harcmezőkön eltaposták a vetést, ahelyett, hogy betakarították volna azt. A föld fogalma így átalakult, a szántóföld helyett immáron a lövészárkok hideg, nedves, saras, unalommal, rágcsálókkal és élősködőkkel teli életét jelentette számukra. A gyakran napokon át tartó tüzérségi előkészítések idegszálaikat is jelentősen kikezdték. A bakák az unalom közepette a kezük ügyébe kerülő hadianyagból dísztárgyakat, emlékeket készítettek – így szórakoztatták magukat és egymást. Az egyszerű származású katonák között számos jó kézügyességű és leleményes egyént találhatunk. Töltényhüvelyből, szétnyílt srapnellövedékből, elhasznált gránáthüvelyből vagy akár bajonettből sok esetben művészi jelleget öltő tárgyak születtek: díszes vázák, dobozok, tárolók, öngyújtók, ceruzatartók, levélnehezékek, papírvágók, konyhakések, hamutartók, gyermekjátékok stb. Ezek közül aztán számos tárgy a hátországba került, ugyanis a katonák előszeretettel küldték haza ezeket az emlékeket hozzátartozóiknak.