Az első világháborúban a különféle kitüntetések adományozása a hősiességhez, bátorsághoz kötődött. Ilyen volt például az egyik legismertebb, a Károly Csapatkereszt, amelyet tizenkét heti folyamatos frontszolgálatért adományozott kitüntetés. IV. Károly alapította 1916-ban.
Az Osztrák–Magyar Monarchia gyalogos katonájának teljes menetfelszerelése mintegy 25 kg volt, ehhez még társulhatott néhány további tábori eszköz is, amellyel azonban nem minden baka volt ellátva (pl. csákánybalta, utászkés stb.). A felszerelés az alábbi tárgyakból tevődött össze: a katonán egy rend fehérnemű és csukaszürke posztóruházat bakanccsal, Mannlicher M95 ismétlőpuska szuronnyal, hátbőrönd (avagy bornyú, ezen és benne a főzőedény, evőcsésze), kenyérzsák (benne dohány, fegyvertisztító szerek, egy adag kenyér, tábori kulacs), gyalogsági ásó, köpeny, egynapi tartalékélelem (konzerv), tartalék fehérnemű, egy pár cipő, sátorfelszerelés és tisztogató szerek. A hátbőrönd alatt volt a tölténybőrönd, a derékszíjon pedig a tölténytáska, ezekben összesen 20 töltény volt. A zubbony bal alsó zsebében kapott helyet a sebkötöző csomag. A legénységi állománytól eltérően a tisztek saját költségükre ruházkodtak. Bár az előírások az ő egyenruhájukat is meglehetősen pontosan szabályozták, a minőség és az apróbb részletek tekintetében viszonylagos szabadságot élveztek.
A kézben hordható, lezárható katonaládát a bevonuló katona sok esetben saját maga készítette személyes holmijai számára. Nagyságát az szabta meg, hogy beférjen a laktanyai vaságy lábai közé. Az első világháborúban a színére vonatkozóan még nem létezett előírás, azonban a két világháború közötti időszakban bevezették a kötelező zöld festést. Külsején többnyire feltüntették a tulajdonos nevét és monogramját, a bevonulás vagy születés dátumát, esetleg a katonai egységet. A katonaláda sorsa sokszor megegyezett a bakáéval; együtt indultak harcba, és legtöbbször együtt is értek haza, őrizte gazdája háborús kincseit. A második világháború után a használata megszűnt.
Az első világháborúhoz kapcsolódó porcelántárgyak (bögrék, tányérok, kiöntők stb.) többsége jelöletlen tucatáru volt, amelyeket egész Közép-Európában forgalmaztak. Néhány edény alján máz alatti zöld színű jelzést lehet látni, egy kétfejű koronás sast, markában karddal és országalmával, felette az MZ-monogrammal, alatta az Austria vagy Altrohlau felirattal. A Wilhelmsbergi osztrák kerámiagyár propaganda termékei egész Magyarországon megjelentek, de a Hollóházi porcelángyárban is készültek sablonnal és szabadkézzel festett háborús mintával díszített tárgyak. A központi hatalmak uralkodói, egyenruhás katonák, vagy csatajelenet szerepelt legtöbbször ezeken a tárgyakon. A gyárak általában egységes motívumkinccsel dolgoztak, ezzel magyarázható, hogy az ország eltérő pontjain ugyanazokat a tárgyakat megtalálhatjuk. A háborús témájú porcelántárgyak a lakás kiemelt helyére kerültek. A hadicélra beszolgáltatott rézedényekért cserébe "Hadi mozsár" feliratú porcelánmozsarakat kaptak a háztartások. A porcelánmozsarak többféle méretben készültek, tagolt gombfülekkel vagy fül nélkül, általában fanyelű porcelántörővel.
A szerényebb anyagi körülmények között élő parasztemberek részben az első világháborús katonáskodás következtében készítettek először fényképet magukról és családjukról. A katonafényképek műtermi környezetben ábrázolták a bakákat egyenruhában és kitüntetéseikkel, gyakran fegyverrel kezükben. Gyakori póz szerint egyik kezüket a Biblián nyugtatták, a másikat pedig fegyverük markolatán, ezzel mintegy képi jellé formálták az egykori honvédeskü szövegét. A fénykép a háború alatt a kapcsolattartás egyik formájának is tekinthető, a frontra küldött csomagok tartalmában a fénykép is gyakran szerepelt. Számos esetben a katonák a fronton is fényképezkedtek, rendszerint a helyi vagy az adott hadsereg tábori fényképésze által készített fotó képeslapként is szolgált. A katonafényképek a család számára távoli tagjukat helyettesítették, s tudatosították annak lehetőségét, hogy a kép bármikor „emlékképpé” válhat. A családi fotográfiáról hiányzó, fronton harcoló édesapa portréját pedig sok esetben a fényképész a családi képbe retusálta, a családi egység illúzióját keltve. A háborús emlékképeken egy lovon ülő huszárt vagy büszke álló katonát láthatunk, akinek kivágott arca helyére az emléklap tulajdonosának fényképét helyezték. A katona alakja körül az Osztrák–Magyar Monarchia tartományait ábrázolták. A háttérben a csata romantikus-sematikus képe látható. A „Hadi emlék”, „Emlék katonakoromból” felirat mellett a katona nevét többnyire arany betűkkel jól látható helyen örökítették meg. Bár ezek az emléklapok még az első világháború idején is divatosak voltak, azokból a korábbi időkből származnak, amikor a férfiaknak katonai szolgálatot kellett teljesíteniük, ami azt jelentette, hogy a békeidőben általános hadkötelezettség vonatkozott rájuk.
A háborúhoz kapcsolódó vallási tartalmú tárgyak sokfélék lehettek. A 19. század végén és a 20. század elején jelentek meg azok a tematikus imakönyvek, amelyek elsősorban a tulajdonos körülményeire vagy lelkiállapotára vonatkozó tartalommal láttak napvilágot. Különösen sok ilyen jellegű kiadvány készült a világháború idején a katonák és hozzátartozóik számára. A háborús idők imakönyvei alapvetően öt témakörrel foglalkoztak: általános imádságok (reggeli és esti imák), háborús idők imái (ima az országért, vezetőkért stb.), harctéri imák (támadás előtt, sebesülés után), bölcs mondások, gondolatok (háborúra vonatkozó tematikával). A harctéri imák legfőbb célja a bátorítás, vigasz adás és lelkesítés volt. A vallási irányzatok közül a Jézus Szíve tisztelet tudott a háborúban leginkább elterjedni, hiszen párhuzamot húztak a Jézus önfeláldozása és a katonák küzdelmei között. 1917-ben önálló imakönyvet is megjelentettek "Jézus Szíve imakönyv katonák számára" címmel. A fronton harcolók és az otthon aggódó családtagok számára a hit segített túlélni a borzalmakat lelkileg és sokszor fizikailag is. Maguk az imakönyvek is működhettek amulettként. Létezett tehát egyfajta háborús/katonai babona, amelyben a vallással, imával kapcsolatos hiedelmek fontosak voltak. Több olyan történetet is ismerünk, amely arról szól, hogy a zsebben hordott imakönyv mentette meg tulajdonosát a golyótól. A hátország otthonaiban gyakran felbukkant a „skapuláré”, amely két darab Szűz Mária képével ellátott, zöld színnel keretezett kis vászondarabra erősített képecskéből áll. Védő funkciót tulajdonítottak neki a harctéren is, vagy a szerzett sebek gyógyulását remélték tőle, ezért a fronton harcoló családtagnak is küldték ajándékba. A pap felszentelte, ünnepnapokon hordták is a ruha alatt, nyakba akasztva, egyik képet elöl a mellükön, a hátukon pedig a másik képpel.
Az Osztrák–Magyar Monarchiában az 1860-as évektől kezdődően állítottak ki leszerelés alkalmával obsitlevelet. Ehhez tartozott az emléklap, amely egy díszes keretben álló, vagy lovagló katona alakját ábrázolta a fej kihagyásával, ahova a katona saját fényképét illeszthette. Ez a minta tovább élt az első világháború alatt is, azonban megjelent egy új sablon, amely hímezhető volt, közepén a Szűz Anyával körülötte I. Ferenc Józseffel, II. Vilmos császárral, V. Mehmet oszmán szultánnal és I. Ferdinánd bolgár cárral. Középen a katona kihagyott portréjának a helye volt. A szolgálati idő feltüntetése is fontos volt mindegyik típuson.
A levelek, képeslapok, tábori levelezőlapok voltak a legfontosabb kapcsolattartó eszközök. A tábori postát (Feldpost) mozgósításkor állították fel és katonai felügyelet alatt állt. Az 1859-es olaszországi hadjárat idején próbálták ki először, és Bosznia-Hercegovina okkupálásakor hozták létre hivatalosan. A katonák leggyakrabban a tábori levelezőlapot használták, ami olcsó színnyomtatott, kép és fénykép nélküli 10,5x15 cm-es puha kartonlap volt. A magyar nyelvű, állami kiadású lap rózsaszínű volt, a német kiadású pedig fehér, vagy csont színű. A képeslapok propaganda célokat szolgáltak. A képeken megjelentek az uralkodók, hadvezetők, a hősies katona és a hőseies helytállás képei. Igen gyakoriak a karikatúrákon a kigúnyolt ellenség, vagy a katonaélet humoros megjelenítése. A tábori fényképészek képei is lehettek képeslapok, amik az otthonmaradottak számára emléktárggyá is volhatott.
A fronton szolgáló katonák az ismeretlen tájakon járva gyűjtöttek emléktárgyakat, amiket haza küldtek szeretteiknek, vagy szabadidejükben készítettek emlékül pl. faragott sétapálcát, vagy lövedékhüvelyből használati tárgyakat, esetleg ékszereket. Ezeket a tárgyakat nevezzük frontemlékeknek. A hadifogolytárgyak szintén hasonló tárgycsoportot jelentenek, amiknek a készítési helye és ideje a hadifogolytáborokban az idő eltöltésének egyik módja volt. Haza kerülve pedig ezek a tárgyak a háború emlékét jelentették, kitüntetett helyet kapva a családi relikviák között. A frontemlékek között a fronton írt naplók is helyet kapnak, hiszen az emlékeket haza hozva írásos emlékként nemzedékről-nemzedékre lehetnek a történetek tanulságosak.
A hátországban maradt háztartásokban megjelenő eszközök képi világa emlékeztette használóját a háborús helyzetre. Ilyen tárgy az otthon készített falvédők, amiken katonákat hazaváró jelenetek láthatóak.
A háborús propaganda eszközei között szerepelt többek között a rézmozsarak vasmozsárra cserélése és a különböző hadikölcsönök, jótékonysági akciók során kibocsátott sorsjegyek, szelvények. Ezek a tárgyak, dokumentumok elsősorban az otthonmaradottak háztartásában kaptak helyet. A plakátok is a propaganda eszközeiként szolgáltak a lakosság körében.
A hivatalos iratok között olyan dokumentumokat találunk, amelyek a háborús évek során keletkezve hivatalos szervek által lettek kibocsátva, vagy végrendeletek, amik a család életét hivatalosan befolyásolták.
A világháborúban elesett katonák emlékére a hozzátartozók már igen hamar emlékműveket kezdtek el állítani, így korán felmerült a szervezett formában történő megemlékezés is. 1915-ben báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy javaslatot tett egy törvény elfogadására, amely szerint minden településnek emléket kellett állítania a nagy háborúban elesett hőseinek. Gróf Tisza István miniszterelnök ezután beterjesztette a képviselőház elé a 1917. évi 8. törvénycikket. A törvény kimondja, hogy "1. § Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélybenforgó haza védelmében. 2. § Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel." 1924 májusában a nemzetgyűlés törvénybe iktatta a hősi halottak emlékének megünneplését és a Hősök Emlékünnepét, május utolsó vasárnapját a nemzeti ünnepek közé sorolta.
A nagy háború előtt másfélezernél több magyarnyelvű hírlap és folyóirat jelent meg az országban, a nem-magyarnyelvű hírlapok és folyóiratok száma 300 körül sem volt. Csak napilap száznál is több jelent meg a fővárosban és a vidéken. Évről-évre tömegesen indították útnak az új politikai, társadalmi, szépirodalmi, ismeretterjesztő, tudományos és szakközlönyöket, a megszűnt újságok és folyóiratok helyébe friss alapítások léptek, az időszakos sajtó külföldi termékei egyre jobban kiszorultak az országból. Budapest mellett különösen Arad, Debrecen, Kassa, Kolozsvár, Miskolc, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Szabadka, Szeged, Temesvár voltak a hírlapírás nevezetesebb középpontjai.
Az első világháború éveiben a térképek és atlaszok száma és fontossága kiemelkedően megnőtt. A térképészeti kiadványok számos információt hordoztak magukban, úgy a háborúban harcolók, mint az otthon maradottak számára. A térképek többek között ismertették az aktuális frontvonalak elhelyezkedését, a háborúban résztvevő országokat, a hadjáratok útvonalát, a hadseregek mozgását és a hadműveletek alakulását is. A nagy háborúban megjelenő térképek sokszínűségét bizonyítja, hogy a kiadványok között katonai topográfiai térképeket, valamint képeslapokon és újságmellékleteken megjelenő propagandisztikus és/vagy karikatúra-ábrázolásokat is találhatunk.
A kisnyomtatványok típusai rendkívül változatosak, a mindennapi élet dokumentumai közül kerülnek ki. Az első világháború alatt számos ilyen kis terjedelmű nyomtatvány jelent meg, amelyek az élet minden színterén: így a harctereken, a köztereken és az otthonokban is előfordultak. Ide sorolhatjuk többek között a röplapokat, meghívókat, okleveleket, emléklapokat, gyászjelentéseket, naptárakat, kártyákat, igazolványokat és képeslapokat.
A nagy háború hatást gyakorolt az egyénre, és olyan szokatlan eseményeket generált, amelyek további feldolgozást igényeltek. A naplók és az emlékiratok az első világháborút élt ember nézőpontjának sajátos lenyomatai. Az írásokat rögzíthették a nagyközönség vagy a rokonok számára, de szánhatták kizárólag saját részre is. A tollragadás mögött számos motiváló tényező játszott szerepet. A naplók esetében az elmondhatatlan események papírra vetése, kiemelt történések, érzések, benyomások, a hadifogságban töltött időszak megörökítése vagy az idő eltöltése, az emlékiratok írásában ezek utólagos értelmezése játszhatott szerepet. A személyes emlékezet dokumentumai által egyéni sorsokba nyerhetünk betekintést.
Felhasznált irodalom:
Dimény-Haszmann Orsolya: Írott emlékek az első világháborúból. In: Barti Levente [et al.]: Acta siculica: a Székely Nemzeti Múzeum Évkönyve. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 2007. 727–738.
Glässer Norbert – Mód László (szerk.): A Nagy Háború hatása a mindennapok kultúrájának változására. Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged, 2018.
Jankó Annamária: Magyarország katonai felmérései. Argumentum, Budapest, 2007.
Jankó Annamária: Az első világháborúban használt topográfiai térképek. In: Hadtörténeti Közlemények 127 (2014) 3. 778–792.
Katona Csaba: Naplók és emlékiratok az első világháborúból. In: Tempevölgy 6 (2014) 4. 69–74.
Kovács Ákos: Monumentumok az első világháborúból. Corvina, Budapest, 1991.
Somogyi Győző: A világháborúk magyar katonái 1914–1918, 1939–1945. Zrínyi, Budapest, 2015.
Szijj Jolán (főszerk.): Magyarország az első világháborúban. Lexikon A–Zs. Petit Real, Budapest, 2000.
Závodi Szilvia: A hétköznapi propaganda eszközeinek megjelenése a háztartásokban. In: Jel-Kép 2016/1. 17–24.
Az első világháború térképeken: Háborús hétköznapok. https://nagyhaboru.blog.hu/
Mi az a kisnyomtatvány? https://nemzetikonyvtar.blog.hu/
1917. évi VIII. törvénycikk a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről. https://net.jogtar.hu/
