A nagy háború emlékei
Fogalomtár

Az első világháború idején szemben álló két politikai és katonai tömb egyike. Alapja az 1893 és 1907 között kialakult brit–francia–orosz katonai és politikai szövetség, nevét az Entente Cordiale (Szívélyes Egyetértés) elnevezésű, 1904-es brit–francia kétoldali szerződésről kapta. Az eredeti szövetségesek mellett az antant oldalán lépett be a háborúba többek között Olaszország (1915), Románia (1916) és az Amerikai Egyesült Államok (1917) is.


Az Auguszta-alap legelső jótékonysági akciója. Az 1914. augusztus 11-én megjelent felhívás szerint a jótékonykodók ékszereiket vasból készült "Pro Patria" feliratú gyűrűkre válthatták be, amelyek idővel divatossá váltak. A beérkezett ékszerekből aukciókat szerveztek.


A harcokban közvetlenül résztvevő katonák néhány hónapos szolgálatot követően hazajuthattak 1–2 hétre szeretteikhez. Rendkívüli alkalmakkor a frontkatonáknak 8 napos eltávozást is engedélyezhettek. A nagy mezőgazdasági munkák idején gyakran került sor egyéb rendhagyó intézkedésre is a munkaerő biztosítására, például népfelkelő munkásosztagok szervezésére, a tanulóifjúság nyári igénybevételére vagy a büntetés-végrehajtásban lévő emberek munkába állítására és a frontkatonák aratási szabadságolására.


A világháború legismertebb és legsikeresebb magyarországi hadijótékonysági intézménye. Hivatalosan 1914. augusztus 6-án alakult meg, ötezer koronával első támogatója és fővédnöke József főherceg felesége, Auguszta főhercegnő volt. Képviselői piros szalagot viseltek, amelyen arany betűvel „A bánat és nyomor enyhítésére” felirat állt. A szervezet segélyezte a rokkantakat, sebesülteket, frontkatonákat és családtagjaikat, kórházakat alapított, kórházvonatokat épített.


Az Auguszta-alap egyik jótékonysági akciója. A hajó első útjára – fedélzetén 109 rokkant katonával – 1915. május 7-én indult. Naponta háromszor kétórás sétautat tett meg Budapest környékén. Hétfőnként a hadikórházak sebesültjeit vitte kirándulni (délelőtt 150, délután 250 fővel). A bevételt az Auguszta Rokkantalapnak ajánlották fel, a hajó útját kétszer filmre is vették.


Az isonzói csaták alatt Doberdó falu neve a magyar köznyelvben a fennsík nyugati részét jelentette, ahol a frontvonal Olaszország hadba lépésétől az 1917. október 24-i caporettói áttörésig húzódott. A fennsíkon telepített Iövegek az Isonzó alsó folyását is ellenőrzés alatt tarthatták. A valószínűleg ekkor született Kimegyek a doberdói harctérre című katonadal a magyar első világháborús emlékezet szerves részévé vált.


A csukló melegítésére való, ráhúzható, gyapjúból kötött ruhadarab, amelyet jótékonysági felhívások segítségével gyűjtöttek be a hátországban. Az otthoni körülmények között, háziasszonyok által kötött érmelegítőket aztán eljutatták a frontkatonáknak.


A központi hatalmak 1915. évi tavaszi hadjáratának legfontosabb hadművelete az orosz fronton. A támadás célja kettős volt, egyrészt katonai: a Kárpátok vonalán álló orosz csapatok visszaverése, másrészt politikai: egy jelentős győzelemmel eltántorítani Olaszországot és Romániát az antant oldalán való hadba lépéstől. Az offenzíva során május 2. és 5. között a német és az osztrák–magyar seregek Gorlicénél áttörték a frontot és mintegy 360 km mélységben szorították vissza az orosz csapatokat. A támadás során a Monarchia közel félmillió, az Orosz Birodalom pedig több mint 400 ezer katonát veszített.


A háború során meghalt katona gyermeke hadiárvának minősült. A szociális intézkedések között fontos szerepet játszott a háború miatt nincstelenné váltak segélyezése. A hadiárvák esetében azonban a segélyek nem biztosították a családok megélhetését, ezért sokszor az anyák, amíg dolgoztak, gyermekeiket felügyelet nélkül zárták otthonaikba. Megoldásként jelent meg az állami nevelőintézetekbe-helyezés, valamint az örökbefogadások lehetősége, ami a gyermekek számára további nehézséget is jelenthetett.


Az ellenség fogságába jutott katonai személy. A hadifogságba kerültek a nemzetközi hadijog védelme alatt álltak, a velük való bánásmódért az őket hadifogságba ejtő állam volt felelős. A világháború során a hadviselő államok igyekeztek kihasználni a hadifoglyokban rejlő munkaerő-potenciált. A hadifoglyok vidéki alkalmazása gyakoribb és hatékonyabb volt, segítségükkel a hadvezetőség a parasztgazdákat akarta pótolni. Az állam a munkára fogott ellenséges katonák élelmezésének térítését is átvállalta. Kényes kérdés volt a hadifoglyok és a nők kapcsolata.


A háború pénzügyi terheinek enyhítéséhez bárki hozzájárulhatott a Magyarországon 1914 és 1918 között nyolc alkalommal kibocsátott hadikölcsönkötvény jegyzésével. A négy év alatt ez 18,5 milliárd koronát jelentett. Viszonyításképpen, az élelmezési iparban dolgozók hetibére 1914. július 31-én 34–40 korona között mozgott. A kölcsönöket hatalmas propaganda vezette be, plakátkampányokat szerveztek, a hazai lapok pedig hosszasan cikkeztek a hadikölcsönkötvény-jegyzésről, mint hazafias kötelezettségről. A postától a lövészárokig mindenhol jegyezhették.


A nagy háborúban résztvevő elesett, vagy eltűnt katonák feleségei a hadiözvegyek. Feladatukká vált a családfő nélkül maradt, sokszor népes famíliák eltartása, amihez az állam csak csekély mértékű segéllyel járult hozzá. Helyzetük javítására létrehozták az Országos Hadsegélyező Bizottságot, amely 1917-től Országos Hadigondozó Hivatalként működött tovább.


A háborúban megsérült, harcképtelenné vált katona lett hadirokkant. 1921-ben 90 000 hadirokkantat tartottak nyilván. Állami segélyezésben részesültek, helyzetüket az 1925-ös Rokkantügyi törvény rendezte, ekkor 62500 hadirokkantat tartottak nyilván.


Az első világháborús frontok legfontosabb eleme. Az a terület, amely a hadban álló ország hadseregének hadianyagot termel, valamint biztosítja az élelmezést és az élőerő utánpótlását is. A Nagy Háborúban a hátország és a hadműveleti terület még jól elkülönült, mivel a repülőgépek kis hatótávolsága nem tette lehetővé a hátország jelentősebb bombázását. Ez a határvonal a második világégés során már gyakran elmosódott, mert a légitámadások és az ellenséges hadműveletek már gyakran a hátország ellen irányultak.


A hadigazdaságnak köszönhetően a hátországban az alapvető élelmiszerek beszerzése egyre nehezebbé vált, mennyiségük fogyatkozott, hiánycikkekké váltak. A lakosság ellátásának érdekében a nélkülözhetetlen termékekre jegyrendszert vezettek be, a felesleget, vagy felhalmozott termékeket pedig beszolgáltatás kötelezettsége alá vetetették.


A Nagy Háború idején az élelmezési nehézségek miatt a polgári lakosság körében 1915-ben bevezették a keddi és pénteki hústalan napokat. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a mészárszékek nem vághattak, a vendéglők pedig nem szolgálhattak fel húsos ételt.


Ütközetek sorozata osztrák–magyar és olasz erők között az olasz hadszíntér keleti szakaszán. 1915. június és 1917. szeptember között az olasz hadsereg 11 (összességében sikertelen) támadó hadművelettel igyekezett az Isonzó mentén védelemre berendezkedett osztrák–magyar csapatok vonalait áttörni. Az 1917. október–novemberi 12. isonzói csata során a Monarchia hadserege Caporettónál áttörte az olasz állásokat; a győzelem a világégés egyik legnagyobb osztrák–magyar sikerének bizonyult. Az ütközetek során az olasz fél mintegy egymillió, az Osztrák–Magyar Monarchia pedig több mint félmillió katonát veszített. A hazai közgondolkodás és kollektív emlékezet az első világháborús magyar szerepvállalást legtöbbször az Isonzó-menti harcokkal azonosítja.


A jegyrendszer bevezetését a háború alatti hiánygazdaság tette szükségessé a lakosság fogyasztásának szigorú szabályozására és korlátozására. A jegyre kapható termékek rendszerét az ország számos részében bevezették; kisebb falvakban és nagyobb városokban egyaránt, de nem egy időben. A rendszer sajátossága volt, hogy a kibocsátott jegyek mindenhol érvényesek voltak. A jegyről a szelvényeket csak a kereskedő vagy a pék vághatta le. Budapesten és a nagyobb városokban a liszt-, kenyér- és tejjegyen kívül bevezették a kávé-, rizs-, cukor-, gyertya-, bab-, szappan- és vajjegyet is. A városi lakosságot összességében jobban megviselte a jegyrendszer bevezetése, míg vidéken, a saját portákon tartott állatoknak és terményeknek köszönhetően egy ideig többé-kevésbé biztosított volt az ellátás. 1918. november 21. után megkezdődött a jegyrendszer fokozatos, évekig tartó felszámolása.


1916-ban alapította IV. Károly az 1816-os Hadseregkereszt mintájára. Azok nyerheték el, akik 12 hetes frontszolgálatot teljesítettek. A jelvény cinkből készült görög kereszt, aminek szárai körül babérkoszorú fut végig. Előoldalán GRATI PRINCEPS ET PATRIA CAROLUS IMP. ET REX (A hálás uralkodó és a haza. Károly császár és király.), a hátoldalán a két ország koronája és a C monogram, valamint a VITAM ET SANGVINEM MDCCCCXVI (Életünket és vérünket, 1916) látható. Háromszögletű vörös mellszalag tartozik hozzá, amelynek két szélén piros-fehér csíkos sáv van.


Az első világháborúban szembenálló két politikai és katonai tömb egyike. Tagjai a világháborút megelőzően (Hármasszövetség néven) a Német Császárság, az Osztrák–Magyar Monarchia (1879) és Olaszország (1882) voltak. Utóbbi a háború kitörésekor semleges maradt. A szövetséghez 1914-ben az Oszmán Birodalom, majd 1915-ben Bulgária is csatlakozott.


A lövészárok a gyalogsági fedezékek közé tartozik, amely az első világháborúban a nyugati fronton volt a legjellemzőbb. Ez a mélyedés szolgált a több évig elhúzódó állásháború színteréül, ahol a szemben álló felek több kilométer hosszú és mélységű rendszert ástak, a védelmi vonalak közötti átjárókon keresztül pedig a csapatokat mozgatták. A lövészárkok első vonalában harcoló katonák halálozási aránya igen magas volt. A harcok mellett a fertőzések, a járványok, az utánpótlás elmaradása és a pszihés megterhelés is nehezítette a túlélési esélyeket.


Egy állam fegyveres erőinek feltöltése békelétszámról hadilétszámra. Az első világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchia esetében két fokozatban ment végbe: 1914. július 25-én Ferenc József elrendelte a részleges, majd július 31-én az általános mozgósítást.


A földreform-törvényt az 1920. XXVI. törvénycikkben fogalmazták meg. Kimondta a kártalanítással egybekötött kártalanítás jogát, a szétosztandó földeket azonban mégis vásárlással kívánták biztosítani. A jogosultak első sorban a hadirokkantak, hadiözvegyek és a felnőtt hadiárvák voltak. Ők, ha nem volt sem földjük, sem házuk, akkor 600 négyszögöles házhelyet és 3 kat. hold földet is kaphattak csalándonként. Ugyanezt igényelhették a háborút megjárt mezőgazdasági munkások, valamint kiemelt feladat volt a Vitézi Rend kitüntetettjeinek a vitézi telek biztosítása. A tisztek 50, a legénység általában 12 kataszteri hold földet kapott. A demokratikus földosztás igen lassan indult el, és nem minden igénylő jutott területhez. Az ország 16,15 millió kat. hold földjéből 1 120 000 holdat vettek igénybe a földosztás során, amivel 427 000 törpe- és kisbirtokot létesítettek. A családtagokkal együtt a földosztás másfél millió embert érintett, ami a parasztság 25%-át jelentette.


Az első világháborút lezáró békeszerződések összessége, amelyeket az antanthatalmak kötöttek a központi hatalmak országaival (több esetben utódállamaival). A tárgyalások során 1919. június 28-án Versailles-ban Németországgal, 1919. szeptember 10-én Saint-Germainben az új osztrák állammal, 1919. november 27-én Neuillyben Bulgáriával, 1920. június 4-én Trianonban Magyarországgal, 1920. augusztus 10-én pedig Sèvres-ben Törökországgal kötöttek békeszerződést. A szerződések békétlenségbe taszították az európai kontinenst, a győztesek diktátumai pedig magukban hordozták a második világégés csíráit is.


A háború egyik leginkább érzékelhető következménye a háborús konyha bevezetése. Az élelmezés kérdése a fronton is kiemelkedő feladatot jelentett, de igen hamar a hátország ellátásában is változás állt be. A lakosság ellátása elsősorban a városokban vált nehézzé, de a háború elhúzódásával vidéken is megjelentek a pótélelmiszerek, amik a hiányzó árucikkek pótlását biztosították. Ilyen termék volt a póttea, pótkávé, ami valamilyen növényi alapanyagból előállított készítmény volt. A zsír pótlására margarint készítettek, megjelent a leveskocka, ami szárított alapanyagokból összepréselt ízesítő volt. A tojáspor, sütőpor, valamint a konzervek is könnyítették az élelmezés nehézségeit, és a háborús recepteken keresztül beépültek a mindennapokba.


Az első világháború volt az az esemény, ami totalitását tekintve a közvélemény bevonását is igényelte. Ehhez nélkülözhetetlen volt a propaganda. A hazai hátország lakói számára a propagandisztikus plakátok, képeslapok és sajtótermékek mellett a jótékonyság is a háborús propagandát erősítette. A jótékonykodás és a hadsegélyezés egyik lehetősége volt a különféle propagandatárgyak vásárlása, valamint az értékes fémet tartalmazó használati tárgyak becserélése. Ezáltal a hétköznapi tárgyak új üzenetet kaptak, amelyek birtoklásával a tulajdonos saját maga számára is kézzel foghatóvá tehette a háborúban való részvételt. A propaganda megjelent a kávés csészéken, bögréken, tányérokon, például császári portrék formájában. A jótékonykodás pedig cseretermékekkel vált láthatóvá a mindennapokban; ilyen tárgy volt a porcelán, vagy vas hadimozsár, és a hadi ékszerek.


Az Osztrák–Magyar Monarchia határvonalán elhelyezkedő város, amelyet egy esetleges orosz támadás ellen erődrendszerrel láttak el. Elhelyezkedése kulcsfontosságú volt, hiszen ide érkeztek a Magyarországról jövő vasútvonalak, valamint a San folyó felett elhelyezkedő híd is itt volt. Az erődrendszer kettős gyűrűt alkotott a város körül. A külső védelmi vonalon 15 erődből 12-nek páncélkupolás teteje volt, a belső gyűrű azonban nem volt ilyen jól kiépítve, itt csupán földsáncokba kialakított lőállások voltak. Az első világháború idején három nagy ütközet zajlott a városért. 1914. szeptember 24-én kezdték meg az ostromot az oroszok, azonban ekkor nem volt elégséges a tüzérségi erejük az osztrák–magyar védőkkel szemben. Ezután visszavonultak, azonban november 2-án újra megpróbálták bevenni a várost. Az ostrom elhúzódott; az oroszok körbevették az erődött és kiéheztetéssel próbálták megtörni a védőket, akik között Gyóni Géza költő is jelen volt. 1915. március 22-én adták meg magukat a Monarchi


1914 végéig Magyarországon a mezőgazdaságban dolgozó lakosságnak mintegy 20%-át hívták be katonai szolgálatra; évről évre csökkent a férfilakosság száma. A munkaerő-elvonás mellett a paraszti gazdaságokat a hadifuvarozások és az igaerő-rekvirálás érintette leginkább. Az állam egyre szigorúbb szabályozást vezetett be a mezőgazdasági termékek zár alá vételére, majd a rekvirálásokkal igyekezett hathatósabb eredményeket elérni. A rekvirálást (ingóságok, úgymint termény, állat, harang hadi célokra való hatósági igénybevétele bizonyos térítés ellenében) a Haditermény Rt. bizományosai végezték. Kezdetben a gabonafélékre és a takarmányra terjesztették ki, később azonban már a tökmagtermelésre, a nádtermény lefoglalására, sőt, még a házinyúlbőrök lefoglalására is született rendelet. 1918-ban a rekvirálásokat a közélelmezési miniszter vezetésével kormánybiztosok hajtották végre – katonai segédlettel. A rekvirálók munkája hálátlan volt, hiszen többnyire a családok utolsó tartalékait szedték össze


1917-ben alapította IV. Károly a háborúban megsérült, vagy megrokkant katonák kitüntetésére. Az érem 38 mm átmérőjű, elülső oldalán IV. Károly profilja látható. Anyagát tekintve cink, de léteznek alumínium példányok is. Hátoldalán a következő a felirat: LAESO MILITI. MXCXVIII. (Sebesült katonának. 1918.) Szalagja 39 mm-es, a sebesüléseket a vörös sávok jelezték. Az öt vagy annál több sérülést szenvedetteknek öt sávos kitüntetés járt. Akik nem harceszköztől sérültek meg, azok esetében a szalagon nem volt vörös sávozás. Az odaítélés joga a hadtestparancsnok joga volt.


A spanyolnátha néven ismert betegség az influenza A típusának egyik legelső változata volt. A betegség 1–2 napos lappangási idő eltelte után rendkívül magas lázzal (39–40 °C) járt, lefolyása gyakran kétfázisú volt; az elsőt maga a vírus, a másodikat a rárakódó bakteriális tüdőgyulladás okozta. A spanyolnátha vírusát 1918–1919-ben valószínűleg kínai munkások hurcolták be Franciaországba. Fél év alatt Európa lakosságának mintegy 50%-a betegedett meg, kb. 50 millióan vesztették életüket. Különösen gyorsan terjedt a frontról hazaáramló katonák között és a hadifogolytáborokban. Tekintettel a világégés alatti tömegek alultápláltságára, csökkent ellenállóképességére, az elemi higiénés viszonyok hiányára, valamint a nem megfelelő gyógyszerellátásra (legfeljebb fájdalom- és lázcsillapító-szerek álltak rendelkezésre, antibiotikumok és vírusellenes szerek nem), az 1918–1920-as járvány az egész Földre kiterjedt. 1922-ben IV. Károly, az utolsó magyar király életét is a spanyolnáthajárvány oltotta k


1914. június 28-án Szarajevóban Gavrilo Princip szerb diák meggyilkolta Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörököst és feleségét, Chotek Zsófiát. A merénylő a Fekete Kéz nevű szerb szervezettel állt kapcsolatban. A főhercegi pár halálát követő diplomáciai bonyodalmak a 20. század elején megszilárduló európai politikai és katonai szövetségek konfliktusához és annak világháborúvá fejlődéséhez vezettek.


A tábori posta (Feldpost) katonai felügyelet alatt álló postaszolgálat. Az 1859-es olaszországi hadjárat során próbálták ki először. A tábori posta feladata kettős volt. Egyrészt katonai célokat hivatott teljesíteni a hivatalos küldemények kézbesítésével, másrészt fontos eszköz volt az otthon-maradtak és a távolban levő szeretteik közötti kapcsolattartásban. Az első világháború során bevezették a tábori postabélyegzőkön a korábbi csapathadtest jelölés helyett a tábori postaszámmal való azonosítást. A tábori levelek és küldemények portó(vagyis díj)mentesek voltak. A címzésben a cenzúra miatt tilos volt az ezrednél magasabb rendfokozat megnevezése. A levelek és küldemények szigorú cenzúra után kerültek kézbesítésre.


A trafikjog a dohányáru eladásának joga. 1851-ben vezették be, ettől kezdve vált állami monopóliummá a dohány termesztése és árusítása. A kereskedőnek a maximális haszna 10% lehetett. A trafikjog megszerzése mindig is kecsegtető volt, hiszen biztos megélhetést jelentett. 1920-tól csak hadirokkantak, hadiárvák, hadiözvegyek és a trianoni menekültek kaphattak trafikjogot, ha igazolták a vagyontalanságot, vagy a keresőképtelenséget.


Valamelyik államhoz intézett végső felszólítás, követelés, amelynek a megszabott határidőig való nem teljesítése, vagy a válasz elmulasztása, nem kielégítő volta a két állam diplomáciai kapcsolatának, békés viszonyának megszakításához és háborúhoz vezethet.


Horthy Miklós kormányzó alapította 1920-ban. Olyan személyeket avattak a rend tagjaivá, akik harcokban, vagy esetleg más módon szolgálták a magyar nemzetet. Tagjai vitézi telket is kaphattak és viselhették a „Vitéz” előnevet. A telekadomány nem járt automatikusan, 1930-ra a tagok csupán 31%-a kapott földet. A cím használatát a legidősebb férfi leszármazottra tovább lehetett örökíteni. 1945-ben a rendet más szervezetekkel együtt betiltották, 1947 óta a cím viselése hivatalosan sem megengedett, viszont magánhasználatban előfordul.


Eredetileg Vitézségi Emlékérem volt a neve, 1809-ben módosították Vitézségi Éremre, németül Tapferkeitsmedaille. Az 1789-ben alapított, eredetileg két fokozattal rendelkező kitüntetést először 1848-ban bővítették ki, ennek során az addigi ezüst érmet bontották két osztályra. Így jött létre az Arany Vitézségi Érem, az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem és a II. osztályú Vitézségi Érem, majd 1915. február 14-én I. Ferenc József megalapította a Bronz Vitézségi Érmet is. 1917-től tisztek számára is elnyerhetővé tették az Arany és Ezüst Vitézségi Érmet. Az első világháború során az érmeket többször el lehetett nyerni, ezért ismétlő pántokat vezettek be a szalagra. A szalag színe vörös-fehér csíkos, később a hadi szalag elnevezést kapta. 1922-ben a Magyar Királyság létrehozott egy ezüst vitézségi érmet Bátorság Érem megnevezéssel. 1939-ben Horthy Miklós Magyar Vitézségi Érmet alapított négy fokozattal, legénységi állományúak részére. 1942-től Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet adományoztak a


Felhasznált irodalom:

Balla Tibor: A nagy háború osztrák–magyar tábornokai. Tábornagyok, vezérezredesek, gyalogsági és lovassági tábornokok, táborszernagyok. Argumentum, Budapest, 2010.

Becsei Attila: Az első világháború wifije, a tábori posta. In: Napi Történelmi Forrás. https://ntf.hu/index.php/2018/01/26/az-elso-vilaghaboru-wifije-a-tabori-posta/ (Letöltés ideje: 2020.03.30.)

Hajdú Tibor – Polmann Ferenc: A régi Magyarország utolsó háborúja 1914–1918. Osiris, Budapest, 2014.

Hermann Róbert (szerk.): Fegyvert s vitézt… A magyar hadtörténet nagy csatái. Corvina Kiadó, Budapest, 2003.

Pintér Tamás – Rózsafi János – Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében. Hibernia Nova Kft., Budapest, 2009.

Romsics Ignác (szerk.): Magyarország az első világháborúban. Kossuth Kiadó – Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2010.

Szabó Dániel (szerk.): Az első világháború. Osiris, Budapest, 2009.

Szijj Jolán (főszerk.): Magyarország az első világháborúban. Lexikon A–Zs. Petit Real, Budapest, 2000.

Závodi Szilvia: A hétköznapi propaganda eszközeinek megjelenése a háztartásokban. In: Jel-Kép 2016/1. 17–24.